Mit s hogyan, hogyan ne / How to treat or not to treat PWD

Reklámok

Kerekesszékkel is hozzáférhetők a mozik?

Nem tudom, kinek mi a tapasztalata, ha szórakozni, akár moziba, akár színházba akar menni, szomorúan olvastam, hogy a világhíró Stephen Hawking életét feldolgozó filmet, A mindenség elméletét egy kerekesszékes kisfiú nem tudta megtekinteni, mert Harrogate-ban (UK) nem hozzáférhető a mozi.

The Theory of Everything

Fotó: Nils Jorgensen//Rex

Mik a Ti tapasztalaitotok? Hol tudtok moziba, színházba menni?

Bővebben ide kattintva olvashattok a szomorú esetről.

Először kapja meg egy értelmi fogyatékossággal élõ személy a francia Becsületrendet

A 70 éves férfi gyerekkorát fogyatékosokkal foglalkozó intézményekben töltötte, majd kamaszkorában utcára került. Innen indult kalandos élete.

Először veheti át egy értelmi fogyatékossággal élő ember a francia Becsületrendet – adta hírül hétfőn a France Info hírrádió.

Francois Hollande államfő hétfő este az Elysée-palotában személyesen adta át a legmagasabb francia elismerést Jean-Pierre Crépieux-nek a fogyatékosokkal foglalkozó L’Arche egyesület társalapítójának.

A 70 éves férfi gyerekkorát fogyatékosokkal foglalkozó intézményekben töltötte, majd kamaszkorában utcára került. Húszévesen találkozott Jean Vanier-val, aki teljesen megváltoztatta az életét. A kanadai tengerészet volt tisztjét, a keresztény egyesületek egyik elkötelezett aktivistáját felháborította, hogy az értelmi fogyatékosok milyen nehéz körülmények között élnek a pszichiátriai intézetekben. L’Arche néven létrehozott számukra egy befogadóhelyet a Párizstól északra található Troslyban. Ide került be Jean-Pierre Crépieux, akinek meghatározó szerepe volt az újfajta közös élet kialakításában az értelmi fogyatékosok között.

“Soha nem akarta, hogy kizárólag olyan fogyatékosként tekintsenek rá, akit el kell látni. A kölcsönösség fogalmát ő vezette be, a közösség tagjai közötti interaktív viszonyt a testvériségre alapozva ő teremtette meg” – mondta Michele Dormal, az alapítvány képzésért felelős igazgatója.

Jean-Pierre Crépieux 1972-ben maga hozott létre egy új befogadóközösséget a breton partok mentén található Ambleteuse-ben.

“Jókedvű és humoros emberként Jean-Pierre sokáig kórustag volt és a befogadóhely ünnepségeinek főszereplője. Szeret beszélni és az emberekkel foglalkozni, nyitott személyiség és hűséges barát” – hangsúlyozta Michele Dormal. Igazságérzete és a közösségi szellem mások képviseletére is alkalmassá tette az egyesületen belül.

Jean-Pierre Crépieux egy ideig a boulogne-i fémfeldolgozóban, majd az egyesület asztalosműhelyében dolgozott. Életéről Nem félek megöregedni címmel 2009-ben könyvet adott ki. Ebben úgy vélte, hogy a L’Arche – amelynek jelenleg 147 közösségi háza működik a világban – nem jöhetett volna létre a bentlakók együttműködése nélkül.

“Két hétre fogadtak be és ötven éve itt vagyok. Ambleteuse-ben a műhelyben dolgoztam. Volt munkám és barátokat is találtam. Egy értelmi fogyatékos is képes megcsinálni dolgokat” – mondta a férfi a France Info hírrádióban. “Nagyon büszke” arra, hogy ő az első értelmi fogyatékos, aki átveheti a Becsületrendet. Úgy érzi, hogy az elismerés jó alkalom arra, hogy “minden olyan embert képviseljen, aki értelmi fogyatékossággal él”.

“Vettem egy öltönyt, mert azért ez mégiscsak egy ünnep. Meg vagyok hatva, hogy engem választottak ki” – tette hozzá.

A L’Arche alapítványt négyen alapították, közülük már csak ketten élnek. Franciaországban a szervezet 31 befogadóhelyén 1200 ember él, napi foglalkozásaikat pedig további hétszázan látogatják.

Forrás: http://www.ma.hu/kulfold/233605/Eloszor_kapja_meg_egy_ertelmi_fogyatekos_a_francia_Becsuletrendet

Popdíva protézissel

 

Viktoria Modesta felülírni szándékozik a testi tökéletességre építő popkultúra-szépségideált. Fogyatékossággal élő sorstársait arra akarja inspirálni, ne rejtsék el protézisüket, inkább egyedi öltözködési kiegészítőként tekintsenek rá.

Forrás: http://think.transindex.ro/?p=37179

A társadalmi felelősségvállalás tudatában a csokigyár

A budai csokoládémanufaktúra úgy veszi fel a versenyt a legjobb minőségű kézműves csokigyártókkal, hogy közben a társadalmi felelősséget szem előtt tartva autizmussal élő munkaerőt alkalmaz, és gyakornoki programot is indított, ahol munkatapasztalatot szerezhetnek az átlagosnál több akadállyal szembesülő emberek.

A Budafoki úton található manufaktúrában éppen szülői értekezlet van, mert a belső udvarra nyíló, földszinti, egy tágasabb lakás méreteivel büszkélkedő helyiségben nemcsak a csokoládét olvasztják nagy kondérokban, de rendezvényeket és speciális programokat is szerveznek. A három szülőt éppen a gyakornoki program részleteiről igazítja el Dénesné Spitzer Éva, a Kockacsoki egyik ötletgazdája a rendezvényszobában, amíg a másik alapító, Dénes Ákos körbevezet bennünket. A falakat piktogramok díszítik, amelyeken sematikus rajzok segítik az autizmussal élők kommunikációját. Átmegyünk a műhelybe, ahol épp akkor állnak neki a napi csokoládégyártásnak, ami Ákos és Tamás feladatkörébe tartozik.

A kézműves csokikat gyártó vállalkozás, azonban nem terméke miatt különleges. Hanem azért, mert a kis cégben hárman dolgoznak, a két tulajdonoson kívül Saláta Tamás, aki a Kockacsoki első autizmussal élő alkalmazottja. Tamás napi négy órában segíti a cégvezető, Ákos munkáját. „A csokik csomagolását, díszítését csinálom, de minden munkafolyamatot kipróbálok, már volt, hogy a temperálást is én végeztem” – lelkesedik Tamás, akinek ez az első állása.

Tamás úgy tekint jelenlegi munkahelyére, mint a megélhetés forrására, ugyanis fő érdeklődési köre a zene. Hangszerkészítő szeretne lenni, de belátja, hogy abból nem könnyű megélni. „Gitározom és énekelek a The Black Hole nevű zenekarban, és bár vannak fellépéseink, mostanában kevesebb meghívást kaptunk. Szoktam éttermekben is zenélni, de emellett mindenképpen szükséges egy állandó munkahely, mert valamiből meg kell élni.” Gyakran előfordul, hogy munka közben is dalra fakad, de általában inkább valami zene szól a műhelyben: „a hangulatunktól függ, hogy milyen zenét hallgatunk, de valami mindig szól, mert zene nélkül lehetetlen dolgozni” – szögezi le az autista zenész.

A cég egyik tulajdonosa, Dénes Ákos olvasztott csokit bűvöl

Fotó: Veres Dalma

A társadalmi cél mellett a minőségen a hangsúly

„Személyes érintettségünk is van a történetben, a nagyobbik, kilencéves fiunk autizmussal él, ezért a fő cél az volt, hogy egy olyan vállalkozást indítsunk, ami az autizmussal élőket segíti. Azonban arra is nagyon figyeltünk, hogy a termék-előállítás maradjon a fókuszban, és ne kacatot gyártsunk, hanem a hozzáadott értéktől függetlenül is valami minőségi, piacképes terméket” – magyarázza a tulajdonos. Így esett a választás a csokoládéra, ami közös szenvedélye a családnak.

„Egyik házassági évfordulónkra azzal leptük meg magunkat, hogy beiratkoztunk egy csokikészítő tanfolyamra, majd én olyan lelkessé váltam, hogy ezután egy másfél éves cukrász iskolát is elvégeztem” – teszi hozzá Ákos, de kiemeli, hogy itt még szó sem volt arról, hogy vállalkozásba kezdenek, egyszerűen csak az otthoni, konyhabeli tevékenységét akarta biztosabb alapokra helyezni. Olyannyira, hogy a tanulási folyamat következő állomása már a Csokoládé Akadémia volt, ahol egy belga mestertől sajátíthatta el a szakma alapjait.

Eközben ráakadtak a társadalmi vállalkozások támogatásával és fejlesztésével foglalkozó NESsT pályázatára, amelyre már működő, vagy ötletfázisban lévő vállalkozások nevezhettek, hogy segítséget kapjanak az üzleti terv kidolgozásában. A legeredményesebb csapatok további oktatásban részesültek, ahol a piackutatás és marketing, menedzsment, pénzügyi és kockázatelemzést, üzleti stratégiákat tanulhattak.

„Bementem egy szép, napos szerda reggelen, és felmondtam”

A hátrányos helyzetű munkavállalókat foglalkoztató kézművescsokoládé-manufaktúra tervét 15 vállalkozás közül választották be a NESsT portfóliójába, és 2 millió forint támogatással jutalmazták. Erős löketet adott persze az is, hogy Ákos otthagyta korábbi munkahelyét, ahol a vevőszolgálaton dolgozott: „Bementem egy szép, napos szerda reggelen, és felmondtam. Ez egy izgalmas időszak volt, mert akkor semmi más nem volt kilátásban, így dupla vagy semmi alapon rá kellett feküdni a vállalkozás beindítására.”

Ez is a Kockacsokié

Fotó: Veres Dalma

Több szerencsés momentum is megelőzte a műhely szeptember 5-i nyitását, például sikerült a Lakatlan Program keretében – melynek célja, hogy az üres budapesti épületek visszakapcsolódjanak a város vérkeringésébe – az újbudai önkormányzattól a tevékenységükre való tekintettel kedvezményesen bérbe venni az üzlethelyiséget. “Az önkormányzati támogatásnak köszönhetően kedvező feltételekkel kaptuk meg budafoki úti helyiséget, ugyanakkor a hosszas keresés, majd a bürokratikus egyeztetés miatt kicsit belecsúsztunk a nyitásba, jobban szerettük volna már a nyáron beindítani a munkát, hogy a karácsonyi szezon előtt többen megismerhessenek bennünket” – mondja Éva. A NESsT folyósította támogatását, amint sikerült megegyezni az önkormányzattal a műhelyről, majd a család saját zsebből megduplázta az összeget, így valamivel több mint 4 milliós kezdőtőkével vágtak bele a projektbe.

Jól jött a NESsT-programban szerzett tudás a marketingről, egy PR-ügynökség segítségével a nyitónapra nagy hírverést csináltak, sikerült elérni, hogy sok újságíró is eljöjjön. A nyitás után – hogy beinduljon a szekér – e-mailben és telefonon, direktben kutatták fel a lehetséges üzleti partnereket, de a sajtómegjelenéseknek köszönhetően többen meg is keresték őket. Az üzletfejlesztés, a partnerek felkutatása a sok megrendelés miatt jelenleg szünetel, de amint lecseng az ünnepi hajrá, folytatják a “terjeszkedést”.

Gyakornoki programtól a konyhamester tanfolyamig

A Budafoki út 12. alatti csokiműhely a nevében is igyekszik utalni társadalmi küldetésére: „A kocka nem csak a tábla csoki része, de kicsit jellemzi az autista emberek világát is, ahol minden egy kicsit merevebb, darabosabb” – mondja Ákos, aki a gyártási folyamatokért felel, míg felesége inkább a szervezéssel foglalkozik. Dénesék alapító tagjai a Mozaik nevű, autista emberek támogatására alapított közhasznú egyesületnek. Velük együttműködésben szervezi a Kockacsoki a gyakornoki programot, amelynek célja a sérült, első sorban autista fiatalok munkavégzéshez szükséges készségeinek fejlesztése, felkészítésük a nyílt munkaerő-piacra. És nemcsak a fiataloknak, hanem szüleinek is van foglalkozás, (jogi-érdekvédelmi, autizmus ismereteket átadó, vagy az egészséges testvérekhez kapcsolódó kérdésekre fókuszáló kétnapos tréningek), ahol felkészítik, segítik az autista gyermeket nevelő szülőket.

Támogatási rendszer
Egy nyílt piaci körülmények között működő cég, két dolog miatt alkalmazhat megváltozott képességű munkavállalókat: vagy mert társadalmilag érzékeny, vagy azért, mert valamilyen támogatást vehet igénybe emiatt. Ugyanakkor minden 25 főnél több munkavállalót alkalmazó cég a jogszabályok szerint köteles alkalmazni megváltozott munkaképességű foglalkoztatottat létszámának 5 százalékáig – vagyis 20 egészséges munkavállaló mellé egy megváltozott munkaképességű dolgozót fel kell vennie. Amennyiben ezt nem teszi meg, akkor rehabilitációs hozzájárulás fizetésére kötelezett, ami évente közel egymillió forintot tesz ki fejenként. Sokan inkább kifizetik ezt az adót. Létezik azonban egy TÁMOP 1.1.1 elnevezésű program is, amin belül bértámogatást lehet igénybe venni, de ez csak azokra a megváltozott munkaképességű dolgozókra vonatkozik, akik a komplex minősítésük eredménye alapján rehabilitációs ellátásban részesülnek. Ugyanis ahhoz, hogy valaki hivatalosan megváltozott munkaképességűnek minősüljön, át kell esnie egy komplex vizsgálaton, ami alapján készül egy minősítés: vagy rehabilitálható, vagy nem. Említett támogatást csak az előbbiek kaphatják, az autisták azonban jellemzően utóbbi, vagyis a nem rehabilitálható kategóriába esnek.

“A megváltoztatott munkaképességűeket alkalmazó cégek adókedvezményre jogosultak, amennyiben akkreditáltatják magukat, ennek egyrészt díja van (200 ezer forint), másrészt mi kifejezetten a nyílt munkaerő-piacra készítjük fel a nálunk lévő fiatalokat, ezért fontos volt nekünk, hogy mi is egy átlagos, nyílt piaci munkahelyként működjünk, így egyelőre nem élünk a lehetőséggel” – mondja Ákos, de hozzáteszi, hogy jövőre az eredményeket figyelembe véve felülvizsgálhatják a dolgot. (Egy cég a társaságiadó-alapját csökkentheti a megváltozott munkaképességűnek fizetett bérrel.) Ugyan a karácsony csúcsszezonnak számít, de szerinte az, hogy januárig már nem tudnak több rendelést fölvenni, és gyakran este 11-kor ér haza, előrevetíti a kapacitásbővítést, amihez több emberre lesz szükségük.

A Kockacsoki egyik terméke

Fotó: Veres Dalma

Villámrajtot vettek

A jelenlegi megrendelők között van budapesti borászat, a Demmers teaház – ahol két hét alatt 40 tábla csoki elpörgött – és több kisebb megrendelő is akad, például ajándékcsomagokat is szoktak kérni tőlük konferenciákra. „Cél volt, hogy ne csak a hozzáadott érték miatt keressék a Kockacsokit, ezért nemcsak a minőséget lőttük be magasra, és a legjobb belga csokiból dolgozunk, de a termék árát is egy kicsivel szerényebben pozicionáltuk: általában 1500 forint körüli összeget kérnek a kézműves csoki táblájáért, mi 1090 forintban határoztuk meg az összeget” – árulja el Ákos.

Dénesék úgy kalkuláltak, hogy a befektetésük jó, ha 2 év alatt térül meg, de jelen forgalom mellett ez akár egy évre rövidülhet. Ráadásul, ahogy a megrendelések száma nő, úgy bővül a programfüzet is: a Mol támogatásával a MOZAIK Egyesület szervezésében egy iskolásoknak és óvodásoknak induló tanfolyammal is bővült a repertoár.

A kézműves csokiból is nyerő
A csokoládéboltok az utóbbi években a nyugati trendeknek megfelelően a magyar fővárosban is hódító útjukra indultak. Ugyan a kézműves csokoládék piaca ma körülbelül mindössze 0,3 százaléka az édességiparnak, az általános tendenciával szemben itt komoly növekedés várható. Amíg a nagyipari vállalatok gyártósorára már a kakaómassza érkezik és kerül feldolgozásra, addig a kis családi műhelyekben jellemzően a legjobb minőségű belga, dél-amerikai vagy afrikai kakaóbabbal és természetes alapanyagokkal dolgoznak. A saját márkájú termékekkel és kézműves, szokatlan fűszerezésű bonbonokkal feltörő manufaktúrák, mint például a ChocoMe, a Rózsavölgyi Csokoládé vagy a Csokoládia egyelőre az éves fogyasztás egy százalékát sem adják, egyre nagyobb növekedés előtt állnak, alig pár négyzetméteres eladótérrel rendelkező üzleteik pedig az egyre népszerűbb gasztrotúrák állandó állomásai.

Napi 60-70 tábla csokoládét képesek előállítani, ami között a csípős paprikás ízesítésűtől a kesudióson át a narancsos fehércsokiig mindennel találkozhatunk. A munka a HACCP rendszer élelmiszer-higiéniai előírásainak betartásával zajlik, melynek adoptálása a körülményes szabályozások miatt általában nehezére esik a kis élelmiszer-ipari cégeknek. A Kockacsokinál azonban a munka több folyamatra bontása és részletgazdag előírások segítik az autizmussal élők munkába való integrálását.

A termékeket több weboldalon is meg lehet rendelni, de olyan vásárokon is előfordulnak, mint a WAMP vagy az Iparművészeti Múzeum designvására. Ezek az alkalmak arra is jók, hogy a gyakornokok ne csak a gyártásban, de az értékesítésben is kipróbálják magukat és tapasztalatot szerezzenek. A gyakornoki program mellett indul egy önálló életviteli tanfolyam is. Itt öt alkalmas, gyakorlatorientált képzésen ismertetik meg a résztvevőkkel a konyhai munkával kapcsolatos alapismereteket (élelmiszerbiztonság, eszközök, berendezések biztonságos használata, ételkészítés az előkészületektől a tálalásig) és a fiatalok a gyakorlatban is kipróbálják az ételek elkészítését, melyből természetesen a csokoládé sem maradhat ki. A program autizmus-specifikus környezetben és módszerekkel kerül lebonyolításra, egy szakember segítségével.

Forrás: http://hvg.hu/enesacegem/20141202_Tarsadalmi_felelosseg_minden_kocka_csokib

Boldi ünnepi kalandjai

Előrebocsátanám, hogy Boldizsár – kisgyerek korában vesztette el látását, s azóta már a mindennapi és az akadémiai berkekben is kiemelkedően teljesít – minden ilyen és hasonló szituációt a legnagyobb humorral kezel. 🙂

Van egy 6-8 fős baráti társaságom, akikkel a középiskola óta rendszeresen találkozunk. Nemrég volt az utolsó alkalom, ahol már az étteremben kezdődtek az izgalmak.

Amikor elmentem a mellékhelyiségbe, három, nagy, már enyhén ittas srác jött befelé. Mikor megláttak, hirtelen elhallgattak, majd néhány másodperces csend után az egyik megszólalt:

“ez… ez egy vak csávó…”

Aztán végül segítettek. 🙂

Majd éjfél után elindultunk haza, amikor is a buszok új számozásával gyűlt meg a baja a többieknek.

Az Astoriánál felraktak egy buszra, ami elvileg jó felé ment, de csak jöttek a megállók, hogy Uránia, Blaha, Keleti, majd totálisan elvesztem. Odamentem a sofőrhöz, akivel kiokumláltuk, hogy talán a Stadionnál a legérdemesebb leszállnom, onnan elbaktatok hazafelé.

Ebben maradva leszálltam, s az volt a haditerv, hogy követve az utat, számolom a sarkokat, s majd csak hazatalálok. Nagy nehezen találtam is egy embert, aki irányba állított.

Már egy jó ideje mentem, mikor kezdtem gyanakodni, hogy lehet rossz volt a tervem, vagy jó volt a tervem, csak rosszul hajtottam végre, de mivel senki nem jött, hogy megkérdezzem, inkább mentem tovább.

Újabb ólmos percek után megálltam, hogy reménytelennek látszani kezdő helyzetemet végiggondoljam.

1. felhívom a szüleimet, de ők messze vannak, s egy dolog hogy felébresztem őket, de segíteni sem tudnának, s mire ideéérnének, már hajnalodna, s megfagynék.
2. felhívom a rendőrséget, hogy pásztázzák végig a környéket. Ez vélhetően rendhagyó lenne, hiszen elég furcsa, ha valaki maga ellen kér hajtóvadászatot, bár ebben láttam némi fantáziát.

3. kb. 4-5 sarokkal visszább hallatszott a távolból egy kis zaj egy szórakozóhelyről, ahol még ment a dajdaj, oda gondoltam visszamenni, aztán lesz, ami lesz.

Ezeket végiggondoltam, de összességében elég tanácstalan voltam, mikor váratlanul megszólalt a közelemben az átkelést jelző sípolása a lámpának, így beazonosítottam a helyemet, s néhány perc múlva már otthon is voltam. Szerencsére. 🙂