Egy repülés története / The story of a flight

Written by Boldizsár Szentgáli-Tóth

Úgy alakult, hogy életemben először egyedül kellett repülnöm: Münchenből jöttem haza Budapestre.
A biztonsági ellenőrzéstől maradtam magamra. A repülőteresek átsegítettek a szekuriti cseken, eddig minden simán ment. Utána jött értem egy elektromos kisautó, amivel bevittek a repülőtér belsejébe, liftezés és rövid buszozás után bementünk a váró részbe. Egy nő segített, kérdezte, hogy akarok-e valamit, vettem egy teát. Utána kedvesen bekísért egy szobába, mondta, hogy ott várjam meg, míg jönnek értem később. Teljesen jólfelszerelt szoba volt, nyugággyal, betudtam dugni a laptopot, szóval még dolgozni is lehetett, halkan szólt a zene a rádióból. Szóval úgy egészében nem éreztem rosszul magam. Mondjuk nem volt a szobának ablaka, ami kicsit dübörgő jelleget adott neki 😀 Kicsit el is aludtam a nyugágyban és ez jó is volt, egészen addig, amíg fel nem ébredtem 10.45 körül és láttam, hogy még mindig nincs semmi (11.35-re volt kiírva a gépem). Közben bejött két idős néni is, gondolom őket is ide irányították, mint mozgásukban korlátozottakat. Várok-várok, semmi. 11 órakor már úgy döntöttem, muszály fellépni, úgyhogy átmentem a szomszéd szobába, ott volt egy repülőtéri alkalmazott hölgy. Mondtam, hogy 11.35-re van kiírva a gépem és elvileg jönnek értem, de még nem történt semmi. Felhívott valakit és mondták, hogy jönnek. Telik az idő, 11.10, 11.15, 11.20… Végül 11.25kor megérkezett egy fickó, megint elektromos kisautóval, hogy mehetünk. Elmentünk az autóval a legbelső kapuig a repülőgépnél, megállunk a kapunál, a fickó beszélt pár szót valakivel. Barátságosan megveregette a vállamat: “A következő géppel fog tudni elmenni. Ezt már bezárták. A következő gép 14.15-kor megy.” Egy pillanatig gondolkodtam, aztán láttam, hogy itt vesztenivaló nem sok van, valamit elérni pedig már csak aztalborítással lehet, ha egyáltalán. Szóval kicsit nekik estem verbálisan, mondtam, hogy ezt nem tudom elfogadni, a 11.35-ös gépre foglaltam jegyet, ahhoz kértem asszisztenciát, és az ő hibájukból nem értem el a gépet. Nem biztos, hogy személyesen ők hibáztak, de valaki hibázott és ezért vállalni kell a felelősséget. Úgy látszik jól sikerült a dolog, mert láthatóan visszakoztak és telefonálgatni kezdtek. Ekkor már kb. féltizenkettő volt. Beszéltek németül valakivel telefonon, ennek csak egy részét értettem, de kb. arról volt szó, hogy itt egy vak srác, nagyon pattog, hogy lekési a gépét, mit csináljanak vele. Végül kb. 2 perc telefonálgatás után szóltak, hogy ki van nyitva a gép, mehetek… Bementünk és 11.40kor felszálltam a 11.35-ös gépre. Hát így valószínűleg többször nem fogok bevonulni gépre 😀 Az utasok kb. minden sorból üdvözöltek, miattam állt már csak ekkor a gép. Miután leültem 1-2 perc múlva már gurultunk is, de közben elfoglalták mások a felszállópályát, szóval csak délben tudtunk felszállni. 1 óra alatt megtettük az 1 óra 10 perces utat és 1-re Ferihegyre érkeztünk. A sztyuardeszek segítettek Leszállni a gépről, ahol egy magyar reptéri ember várt, kerekes székkel. Nyilván ő tehetett a legkevésbé róla, hogy kerekes székkel vezényelték ki a géphez, de azért mondtam neki, hogy ha nem ragaszkodik hozzá, mennék a saját lábamon. Dehát ha már ott volt a szék, nyilván így tudtunk a legjobban haladni, szóval végül beültem a székbe. Mondtam is a pasasnak, hogy sosem ültem kerekes székben, most legalább ez is megvolt 😀 Röhögtem az egész úton, a fickó meg láthatóan zavarban volt, de a végére már ő is röhögött. A kijáratnál pedig már várt rám a családom, leesett az álluk, hogy kerekes székben látnak viszont. 😀 Volt azért egy-két meredek pont: ha nem ébredek fel, vagy nincs bennem annyi, hogy utána menjek a dolognak, talán még most is ott rohadnék a müncheni repülőtéren. Ha meg nem állok bele, most még legalábbis a gépen ülnék… De összességében jó tapasztalat volt, simán repülnék és repülök újra egyedül, ha arra van szükség. Most is láttam egy régi törvényt: másokra lehet és kell is számítani, de másokra hagyatkozni: ezt nem szabad.

The story of a flight

This was the first time, that I had a flight alone, I came home from Munich to Budapest. I was alone from the security check. The colleagues of the airport assisted me during the security check, and after finishing that, an electric car was sent for me. After having got off from the car, we used elevators, and there was a short bus trip, so We went to the waiting area of the airport. A woman, who assisted me, asked, whether I would like to buy something, so I drunk a tea. She took me kindly in a room, and said, that I have to wait there until her colleagues pick me up and help me to enter into the board. The room was well-equipped, there was a bed, silent music came from the radio, I could plug my laptop, so it was also possible to work there. So I had no reason to comply, although the fact, that the room did not have any window, which was a little bit strange. I fell into sleep in the bed, which was good until 10.45 AM, when I wake up, and realized, that nothing had happened. My plain was supposed to leave at 11.35. Two old women arrived at the room, probably they were also sent there as passengers with reduced mobility. I waited until 11.00, but nothing happened. I decided to seek someone, so I went to the neighbour room, where was a lady from the airport staff. I explained her, that my flight leave at 11.35, and I wait for the assistance, which has not arrived. She phoned someone, and said, that the assistance will arrive soon. The time passed, 11.10, 11.15, 11.20… Finally, around 11.25 a guy arrived with an electric car, and we went to the boarding gate. He stopped the car there, and had a short conversation with an other guy. He knocked friendly my shoulders: “Sorry, you can go only with the next flight. This flight has been already closed.” I thought it over quickly, and realized, that I had nothing to lose, and I can achieve something only with decisive words. So I said, that I cannot accept this, I booked my ticket for the 11.35 flight, and personal assistance was also ordered. I missed this flight because someone made a misstake, not sure, that personally them, but someone made a misstake. And for this misstake, someone shall take the responsibility. It seems, that these sentences were succesful, they were embarrassed, and they started to phone with other guys from the airport. These conversations were German, I didn’t understand everything, but they said, that here is a blind guy, he is very nervous, because he misses his flight. After 2-3 minutes of phonecalls, I was informed, that the flight is opened… I can get on… I entered into the board at around 11.40, while the flight was expected to leave at 11.35. My arrival to the board was really funny, the passengers welcomed me, since the flight was stopped especially due to my late arrival at that moment… When I took my seat, the flight left immediately, and we flow to Budapest. We arrived to Ferihegy at around 13.00, where the staff of the airport helped me to get off. A Hungarian guy waited me with a wheelchair. Obviously, he was just sent there with his wheelchair, but I said, that I do not insist on sitting in the chair, I would prefer to go on my own foots. He understood this, but the chair was there, and it was simpler to sitting there for him, so I took my seat, and he pushed me. I was laughing during the whole way, while the guy was seemingly embarrassed, but finally, he was laughing also. I haven’t seat in wheelchair, so finally, this was happened… In the entrance, my family waited me, they were very surprised, when they saw my in wheelchair. 😀 there was some hard moments: if I would have not wake up on due time, or I would have not asked from the lady in the airport, what is the matter, I may be still in the Munich Airport. If I would have accepted the closed gate, I may be still in the flight. All in all, this was a good experience, and I would and I will flight alone, when it will be necessary. However, I saw again an old rule: we may and we shall rely on others, but we shall not recline upon others.

Befogadó magyar település A Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa által kiírt pályázat 2016.

 

A pályázat háttere:

A Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa 2011-ben díjat alapított, amelyet kétévente átad azoknak a településeknek, amelyek elkötelezettek a hozzáférhető települési környezet megvalósítása, az esélyegyenlőséget kiemelten kezelő településpolitika folytatása és a fogyatékos emberek helyi szervezeteivel való szoros együttműködés kialakítása mellett.

A pályázat célja:

A Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ Egyezményben megfogalmazott szemlélet erkölcsi jutalmazása, mely két éven keresztül biztosítja a támogatott számára hivatalos formában a megfogalmazott célban elért eredmények tanúságát.

Díjazás, elismerés:

Kategóriánként három befogadó magyar település emlékplakett általi erkölcsi elismerésben részesül. A támogatott két éven keresztül jogosult az emlékplakett hivatalos felhasználására az arculati elemei között. Az emlékplaketteket jelentős sajtóeseményként számon tartott, ünnepélyes díjátadó keretében nyújtja át a pályáztató.

A pályázati téma:

A Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa pályázatot hirdet a fogyatékossággal élő emberekkel kapcsolatos témában:

„Befogadó magyar település”

A pályázók köre:

A témának megfelelően két kategóriában, minden magyarországi település benyújthat pályázatot.

  1. kategória: minden 50.000 fő lakost meghaladó település, illetve Budapest kerületei.
  2. kategória: minden, 50.000 fő alatti lakosságszámú település, illetve Budapest kerületei.

A pályázat benyújtásának határideje:

  1. március 1., 23:59

A pályázat benyújtásának formája:

A kétfordulós pályázati programra a pályázati útmutató és adatlap letölthető az alábbi linken (http://www.etikk.hu/feszt/). A dokumentáció teljes körű kitöltését követően a pályázat megküldése a kiegészítő mellékletek csatolásával (pl. fénykép, sajtócikk) együtt a feszt@etikk.hu e-mail címre lehetséges a pályázati határidőn belül.

A pályázatot beküldő e-mail tárgyának tartalmaznia kell a következő címet:

„FESZT 2016 pályázati dokumentáció”.

Pályázat benyújtásával kapcsolatos kérdésekre a feszt@etikk.hu e-mail címen kaphat további felvilágosítást.

A pályázat elbírálásának menete:

A beérkező pályázati dokumentumok formai ellenőrzést követő szakmai elbírálását a Fogyatékos Emberek Szervezetinek Tanácsa 11 fős elnöksége végzi.

A pályázatok szakmai elbírálása az első fordulóban szakmai szempontsor alapján történik pontozással.

A második fordulóra bekerült pályamunkákról a pályázó rövid prezentációt tart az értékelő bizottság előtt, melynek eredményéről a prezentációt követő egy hónapon belül kiértesítünk minden pályázót.

A Lego bemutatta az első kerekesszékes figuráját

Plusz egy segítőkutya is látható a nürnbergi játékvásáron készült képen.

A nürnbergi és a londoni játékvásáron is készült egy olyan fotó, amelyen a Lego legújabb figurái, egy fiú kerekesszékben és egy segítő kutya is látható – vette észre a Guardian. Mármint ezek a legérdekesebbek, mert ilyeneket idáig nem gyártott a cég.

lego-wheelchair-figure
A Legónak valószínűleg ez a két bábú a válasza arra a kritikákra, miszerint nem elég sokszínűek az általuk készített figurák. Tavaly indult el egy aláírásgyűjtő-kampány, a #ToyLikeMe, amit máig 20 ezren írtak alá, és azt követelték, hogy legyenek új szereplői a Legóknak, köztük olyanok is, amelyek valamilyen fogyatékkal élőket ábrázolnak. A kampány kezdeményezői a hír hallatán sírnak örömükben. A cég egyébként még nem jelentette be hivatalosan új figuráit.

A cég ellen egy másik kampányt is indítottak nemrégiben, mivel a híres kínai művész Aj Vej Vej októberi kérelmét elutasították, és nem adtak neki Legót egyik projektjéhez. Azóta itt is visszavonulót fújt a cég, ésváltoztattak alapelvükön, mostantól nem kérdezik meg, miért rendelnek tőlük nagy mennyiségben építőkockákat.
Egyébként, ha nagy szerelmese a Legónak, akkor javasoljuk, költözzön ki Floridába, ugyanis rengeteg hivatásos építőt keresnek az ottani Legolandbe.

Nincs pénz liftre a 3-as metróban

Az M3-as metróvonal húsz megállójából mindössze kettő akadálymentes. A metrót jövőre elkezdik felújítani, de szűkös költségvetése miatt hat megállót a tervek szerint nem akadálymentesítenének. A Mozgássérültek Budapesti Egyesülete most azért kampányol a fővárosnál, hogy a tervezett felújítás során az M3-as metró teljes szakaszát akadálymentesítsék. Így azokat a mozgássérültek, az idősek vagy babakocsis családok is tudják majd használni.

A video ide kattintva elérhető.

December 3: A fogyatékossággal élő személyek világnapja – Interjú Földesi Erzsébettel

Földesi Erzsébet az Egyetemes Tervezés Információs és Kutatóközpont (ETIKK) megálmodója és vezetője, a Fogyatékos Emberek Szervezetei Tanácsának (FESZT) az elnöke, a Mozgássérültek Egyesületeinek Országos Szövetségének (MEOSZ) az alelnöke, az European Disability Forum volt alelnöke, jelenleg elnökségi tagja, a helyitől a nemzetközi szintekig képviseli a fogyatékossággal élő embereket.

Évtizedek óta a fogyatékosjogi témával foglalkozol, személyesen is érintett vagy, hogyan is kezdődött?

A Sabin-cseppek hazai bevezetését közvetlen megelőzően egy kis faluban engem még utolért a járványos gyermekbénulás. A fogyatékossággal élő emberek mozgalmában betöltött szerepemet is ez határozta meg. Akkor kerültem igazán kapcsolatba az érdekvédelemmel, amikor a kilencvenes években a gyermekparalízis következményeivel élők hazai utókezelésének hiányával kezdtem el foglalkozni. Éreztem, hogy egyedül nem, csak csoportos összefogással lehet a jogainkat érvényesíteni. Így lettem a MEOSZ Heine-Medin szekciójának a vezetője, s egyik legnagyobb eredménynek azt tartom, hogy hazánkban a Magyar Honvédség Hévízi Rehabilitációs Intézetében megteremtették a csoport rehabilitációjának személyi és környezeti feltételeit.

Ezt követően kapcsolódtam be a MEOSZ nemzetközi tevékenységébe. Itt ismertem meg a „Semmit rólunk, nélkülünk” elvét és annak valós értelmét, valamint azt, hogy az emberi jogok címszava alatt velünk nem jótékonykodni kell, hanem meg kell teremteni – a társadalom többi tagjához hasonlóan – a jogaink gyakorlásához szükséges feltételeket.

Ma már számos szervezet vezetői közé tartozik, s szívügye az egyetemes tervezés elve. Mi is ez tulajdonképpen?

A Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény – melyet Magyarország az elsők között ratifikált – meghatározza az egyetemes tervezés fogalmát. E szerint az egyetemes tervezésen a termékek, a környezet, a programok és a szolgáltatások oly módon történő tervezését értjük, hogy azok minden ember számára a lehető legnagyobb mértékben hozzáférhetőek legyenek: adaptálás vagy speciális tervezés szükségessége nélkül. Az ENSZ-egyezmény nagyon helyesen azt is hozzáteszi, hogy ez a tervezési módszer nem zárhatja ki a támogató-segítő eszközök és technológiák használatát, amennyiben ez szükséges.

Az 1990-es évektől kezdődően egyre több nemzetközi dokumentum rámutatott arra, hogy a fogyatékosság a társadalom fogyatékos emberekhez való viszonyából és az emberek által épített környezeti akadályok – tágan értelmezve pl. a közlekedés, az infokommunikációs technológiák – kapcsolatából származik. A jelenlegi tervezési gyakorlatok megakadályozzák az áruk és szolgáltatások elérhetőségét a fogyatékos emberek számára, nehezítve ezzel a társadalmi élet jelentős területein való aktív részvételüket, valamint akadályozva, hogy önálló életet élhessenek. Az egyetemes tervezés elve azonban a mindenki számára hozzáférhetőség elvén nyugszik.

Erről a tervezési módról először az Európai Fogyatékosügyi Fórum munkájában való részvételemkor hallottam, s különösen tetszett, hogy ez a módszer a fogyatékos emberek közösségén túl mások számára is biztosítja a kényelmesebb használhatóságot, így például az időseket, a nőket, a kismamákat, az alacsonyakat, a balkezeseket is segíti. Hazánkban 2002-ben éppen december 3-án, a fogyatékossággal élő emberek világnapján tűzte először napirendre a MEOSZ az egyetemes tervezés kérdését.

Földesi Erzsébet

Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

Ma már az Egyetemes Tervezés Információs és Kutatóközpontban, az ETIKK-ben elméletben és a gyakorlatban is meg lehet ezzel az elvvel ismerkedni.

Nagyon sokáig dolgoztam azért, hogy Magyarországon létrejöhessen egy egyetemes tervezés központ. Ennek kialakítására akkor nyílt lehetőségem, amikor a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete elnökének megválasztottak és az egyesület meglévő szolgáltatás-profilját kívántuk bővíteni, megújítani.

Éveken keresztül mindössze apró lépéseket tudtunk megtenni a központ létrehozására, mígnem 2013-ban – több mint tíz év kemény munkája után – az Emberi Erőforrások Minisztériumának segítségével ez valóra is vált.

Ennek a központnak a célja az egyetemes tervezés módszereinek a népszerűsítése, szoros és aktív együttműködés elősegítése a különféle típusú és súlyosságú fogyatékossággal élő személyek felhasználói csoportja és a tervezők között. Hiszem, hogy a fogyatékos személyeknek helyük van a tervezői csoportokban, és a tervezők csak akkor tudnak a felhasználók legszélesebb köre számára tervezni, ha már a tervezés kezdetén bevonják a potenciális felhasználókat, így a fogyatékossággal élő embereket is a munkájukba. A fogyatékos emberek meglévő, másokétól sokszor igen eltérő, képességeikkel nagyon kreatív megoldásokat alkalmaznak ahhoz, hogy könnyebben éljék mindennapjaikat, és éppen ezeket a tapasztalatokat tudják megosztani a tervezés szempontrendszerének kialakításánál és később a kivitelezésben.

Milyen termékekről, szolgáltatásokról van szó az egyetemes tervezés címszava alatt?

A kezdetekkor, 2002-ben klasszikus példaként a golyóstollat említettük, mely áttörést jelentett a kéz finom motorikus mozgásának érintettsége, vagy akár balkezesség miatt a tintával nehezen írók számára. De említhetek egy másik magyar találmányt is, a Rubik-kockát, mely mára már elérhető az egyetemes tervezés elveit követve, színes és geometriai alakzat rányomtatásával. Ez a kocka nem kerül többe, mint az eredeti, hiszen a mindenki szempontjait figyelembe vevő minta kerül legyártásra, nagyüzemben, a futószalagon.

egyetemes tervezés

Egyetemes tervezés, innovatív fejlesztés, mindenki számára hozzáférhető termékek és szolgáltatások – Forrás: ETIKK

A tervezési módszert ma leginkább a telekommunikációs eszközök – mint például a mobiltelefon – szemlélteti a legjobban. A fogyatékossággal élő személyek számára ma már nem kell külön speciális terméket vásárolni, hogy telefonálni tudjanak.

Hogyan promotáljátok az egyetemes tervezés elvét?

Az együttműködés a fő promóciós eszközünk, máshogy nem is lehetne előre lépni. Egyik nap, mikor beléptem az ETIKK-be, s pont a busztervezés kérdése volt napirenden, azt láttam, hogy a busz tervezője egyeztetett a különféle kerekesszéket vagy mopedet használó személyek helyigényéről, buszra történő felszállási szokásairól. Láttam, ahogy a tervezők és a fogyatékossággal élő emberek együtt dolgoznak – ekkor úgy éreztem, hogy megvalósult az álmom.

A fogyatékossággal élő emberek „mindössze” a saját igényeik átadásával már hozzá tudnak járulni a tervezői munkához. Nem kell nekik semmi mást tudni, minthogy elmondják hogy mindennapjaikat saját fogyatékosságukkal hogy oldják meg.

A FESZT tagszervezeteinek tagjai bővítik az ETIKK felhasználói teszt csoportját egy-egy tervezővel való tanácskozáson. Együttműködésünk a jövő tervezőit célba vette a Budapesti Műszaki Egyetem Ergonómiai és Pszichológiai Tanszékével való közös munka révén. Emellett természetesen a már aktív tervezőknek is fel kell ismerni, hogy az egyetemes tervezés alkalmazásával a termékük, szolgáltatásuk piaca megnőhet pl. a fogyatékos emberek és családjaik, az őket oktató és foglalkoztató intézmények vásárlásaival.

Az együttműködés mellett maga az ETIKK munkahelyként is hozzájárul az egyetemes tervezés promotálásához. A fogyatékossággal élő ember hatékony munkavégzéséhez szükséges környezetet teremt, olyan termékekkel, amelyek az egyetemes tervezés szempontjainak megfelelnek, így mindenki, látás-, hallás- és mozgássérült dolgozóknak is alkalmasak. Az iroda kialakítása lehetővé teszi, hogy fogyatékos személyek másokkal egyenlő módon tudjanak a központba bejutni, képzéseken részt venni, munkát végezni. Emellett ergonomikus, állítható bútorok, polcok, székek, asztalok kerültek beépítésre, amelyek bárki számára használhatóak, hiszen elérhető magasságúak, könnyen mozdíthatóak. Az irodában használt csengők és telefonok hallható és látható módon jelzik, hogy valaki be szeretne jönni, vagy telefonhívás van. Ugyanez vonatkozik a füstjelzőre, amely nemcsak hanggal, de fénnyel is felhívja a figyelmet a veszélyre.

Földesi Erzsébet

Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

Magyarországon ez az együttműködés mennyire jellemző?

Az utóbbi időben úgy érzem, hogy egyre inkább. Bár még nincs kötelező jogi szabályozás ezen a területen – de egyes országok, mint például Norvégia szabályozása nagyon jó irányt mutat – nálunk is vannak pozitív példák, apró lépések. Ezek közül kiemelkedő jelentőséggel bír, hogy a FESZT nemrégiben a BKK-val aláírt egy együttműködési megállapodást, melynek egyik fontos eleme az egyetemes tervezés alkalmazása az új fejlesztéseknél és a szolgáltatások kiválasztásánál. Azt gondolom, hogy amikor egy szolgáltatást fejleszteni szeretnénk, akkor azt innovatív módon kell megtenni, hogy ha az eddigi módszerek nem váltak be, újakat kell alkalmazni, immár az egyetemes tervezés elveit követve, mely már egy magasabb, mindenki számára hozzáférhető és kényelmesebb szintet jelent.

Nyilván a módszer elterjesztését kötelező jogi szabályozás, a szabványosítás és a jó gyakorlatok segíthetik, mely irányába az Európai Unió is lépéseket tesz, elsősorban a szabványosítás által. Fontos kezdeményezésnek tartom, hogy az egyetemes szabványok kidolgozására létrejött munkacsoport a szabványjogi szervezeteken és az akadálymentesítési szakértőkön túl a fogyatékos emberek országos és európai szervezeteinek képviselőivel, mint potenciális felhasználókkal is együtt dolgozik. Éppen ez az, amelyben a mi kis magyar egyetemes tervezés központunk már előremutató volt.

A FESZT maga is tökéletes példája az együttműködésnek, hiszen sok esetben problémaként elhangzik, hogy maguk a különféle fogyatékossággal élő emberek csoportjai is széthúznak.

Valóban, sokszor probléma ez. A FESZT, mint ahogy az egyetemes tervezés is, mindenkinek és mindenkihez szól, magában foglalja az Autisták Országos Szövetségét, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetségét, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségét, a Magyar Szervátültetettek Szövetségét, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségét, a Siketvakok Országos Egyesületét és a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesületét. Nagyon örültem 2014-es megválasztásomnak, mert így, összefogva ennyi szervezetet sokkal jobban és hatékonyabban tudjuk képviselni a fogyatékos emberek érdekeit, és ennek egyik nagyon fontos területe, az egyetemes tervezés.

Ma van a fogyatékossággal élő emberek világnapja, hogyan emlékeztek meg erről?

A világnapot mindig méltóképpen szeretnénk megünnepelni – nagyon sokszor több hónapon keresztül készülünk rá. Ebben az évben egy számtalan lehetőséget magában rejtő eseménnyel ünnepeljük, amely hatással lesz a fogyatékos emberek foglalkoztatására, társadalmi elfogadtatására és büszkén mondhatom, hogy az egyetemes tervezés elterjesztésére is: ugyanis ezen a napon írjuk alá a Szerencsejáték Zrt., az ONCE és a FESZT közötti együttműködési keretmegállapodást.

Földesi Erzsébet

Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

Társadalmi felelősségvállalás, cégek szerepe – de mit tud tenni egy nagyobb cég?

Egy nagy cég, mint ahogy a BKK vagy a Szerencsejáték Zrt. is tette, példát tud mutatni. Példát tud mutatni már a munkahelyek kialakításánál, a vállalati szabályozás, belső eljárásrendek megformálásánál, az egyetemes tervezés szempontjait követve. Figyelve arra, hogy proaktív módon hogyan tudják felkészülten várni a fogyatékos munkavállalókat.

Ha például a cégek beszerzéseik során előnyben részesítik azokat a termékeket, melyek mindenki számára hozzáférhetőek, s ennek megfelelően alakítják foglalkoztatási politikájukat, felkészítik és nyitottá teszik munkavállalóikat a fogyatékos emberek iránt, akkor már előkészítik a terepet a fogyatékos emberek foglalkoztatására. Előbb vagy utóbb a gazdasági szereplők felismerik, hogy nincs más út, mint ennek a figyelembevétele.

Ha a BKK esetét, mint közösségi közlekedési szolgáltató esetét nézzük, akkor az egyetemes tervezés szempontjaival elvégzett fejlesztésekkel, felújításokkal a szolgáltatást igénybe vevők köre bővül a fogyatékossággal élő utasokkal és családjaikkal, és felelősen felkészül a jövőre, vagyis az idősödő társadalom ez irányú elvárásaira.

Ebben a munkában tudnak és akarnak támogatást nyújtani a fogyatékos emberek szervezetei, akik kezdeményezéseikkel jelzik, hogy nem hagyják magukra a tervezőket, a szolgáltatást nyújtókat abban, hogy minél befogadóbbak legyenek, és ezzel minél nagyobb piacuk, gazdasági előnyük is származzon.

Földesi Erzsébet

Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

Fogyatékossággal élő nőként, amellett, hogy karriered van, még családot is sikerült alapítanod, habár sokszor a „külvilág” ezt teljesen elképedve nézheti.

Igen, sokszor nem is értik, hogy egy fogyatékossággal élő nő miért és hogyan szeretne családot alapítani, gyermeket vállalni, pedig mi is, ugyanúgy, mint mások, anyák szeretnénk lenni. Én egy nagyon szerető és támogató családban nőttem fel, ki akarták belőlem hozni a maximumot. Teljesen természetes volt számomra, hogy én családot akarok alapítani, hiszen szüleim – szembemenve a fogyatékos emberek akkori falusi, közösségi vagy nagy társadalmi megítélésével – úgy neveltek, hogy nem éreztem magam kevesebbnek. Testvéreimmel együtt a saját képességeinknek megfelelő feladatokat kaptuk, amelyeket én is tökéletesen tudtam teljesíteni. A családi támogatással kialakult önbecsülésem pedig azt mondta, hogy igen, én képes vagyok rá, s ez végigkísért az élet bármely területén. Nem mondom, hogy mindig könnyű egy ilyen hittel élni, de ez az érzés motivál a munkában és mindennapokban, és hát persze nagy örömmel tölt el, hogy nekem is van egy csodaszép és okos lányom és családom, mint akárki másnak.

Forrás: http://www.jogiforum.hu/interju/144

Teljes élet fogyatékkal – Interjú Verdes Tamással

“A TASZ Fogyatékosügyi programja önállóbb és teljesebb élet felé segíti a fogyatékkal élő embereket” – hangsúlyozza Verdes Tamás, a program koordinátora. – Az intézménytelenítés, a támogatott döntéshozatal, a visszakapott cselekvőképesség védelmében.

A TASZ megítélése kettős: vannak, akik nagyon szeretik, s vannak, akik nagyon nem, de vita nélkül az egyik legjelentősebb civil szervezet Magyarországon. Hogyan látod a helyzetét, megítélését?

Remélem, hogy az ügyfeleink szeretnek, miközben az államtól és a közintézmények dolgozóitól nem várhatjuk, hogy szeressenek, hiszen a TASZ az államot igyekszik ellenőrizni. A TASZ stabil és erős szervezet, és véleményem szerint stabilitásunk szorosan összefügg azzal, hogy tartózkodunk az állami forrásoktól.

Te mióta vagy a TASZ-nál, miért csatlakoztál?

2009 óta. Szerettem volna olyan szervezetnél dolgozni, amelyik azonosulni tud azzal, hogy a fogyatékos embereknek joguk van dönteni a saját életükről, és amely képes és hajlandó arra, hogy ezt skrupulusok nélkül belemondja az állam szemébe.

De miért pont a fogyatékosügyi területet választottad? A legtöbb embernek, aki ezzel a kérdéssel foglalkozik egy igen erős, személyes indíttatása, kapcsolata van.

Engem nagyon fiatal koromtól érdekelt ez a terület és egészen tudatosan foglalkoztam is vele. Már az érettségi előtt tudtam, hogy valamilyen formájában, valamilyen megközelítésből fogyatékos emberekkel fogok dolgozni. 1998 őszén az ELTE Gyógypedagógia Karán kezdtem meg tanulmányaimat, aztán tanítottam is ott három évet, előtte a Kézenfogva Alapítványánál és a Fővárosi Önkormányzat fogyatékos gyermekekkel foglalkozó intézeteiben dolgoztam, ahol súlyosan, halmozottan fogyatékos gyerekek éltek.

Verdes Tamás

Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

Mi a TASZ Fogyatékosügyi programjának fő fókusza?

Alapvetően négy területre koncentráltunk: az intézménytelenítés, a cselekvőképesség és gondnokság, a politikai jogok és az iskolai oktatáshoz való hozzáférés kérdésével. A fogyatékosügyi program fókuszában eredetileg az értelmi fogyatékos emberek álltak. Ez az utóbbi két-három évben részben kitágult, részben módosult: a pszichoszociális emberek jogaival is elkezdtünk intenzíven foglalkozni és így új jogintézmények, új problémák kerültek a látóterünkbe. Ezek közé tartoznak a pszichiátriai betegnek minősítettek emberi jogai, intézményekbe zárásuk, gondnokság alá helyezésük, kötelező gyógykezelésük.

A másik fókuszváltás, hogy egyre nagyobb figyelmet fordítunk arra, hogy ne csak a kormányzati döntéshozatalt befolyásoljuk, hanem magukkal az érintettekkel találkozzunk, és támogassuk őket abban, hogy maguk legyenek képesek változásokat elérni akár helyi, akár országos szinten.

Verdes Tamás

Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

Az utóbbi fókuszváltásra miért került sor?

Az elmúlt négy-öt évben a kormányzattal való kommunikáció sokkal nagyobb akadályokba ütközik, mint korábban… Így is sok esetben lehet befolyásolni a döntéshozatalt, de azért azt tapasztalom, hogy a kormányzás bezárkózott, és jobbára csak magára hallgat.

Többek között ezért is indultunk el egy olyan irányba – megtartva a korábbi fókuszt –, mely során megpróbálunk kiépíteni egy rendszert, ahol az érintettekre koncentrálunk a legjobban. Ennek az egyik legfontosabb eredménye, hogy az elmúlt időszakban közösségformáló szolgáltatásba is belefogtunk: kisebb, nem budapesti fogyatékosügyi civil szervezeteknek is elkezdtünk szolgáltatni. Ennek folyománya, hogy most elindítottuk a szülői értekezleteket és készítettünk egy kártyajátékot. Ez a program kifejezetten iskoláskorú gyerekekre és a családjaikra fókuszál, azzal a céllal, hogy felkészítsük őket arra, hogy milyen jogsérelmekkel szembesülhetnek, ha „nagyok lesznek”. Például, hogyan kell fellépniük egy gondnoksági eljárásban, intézmény elhelyezésben, bármilyen jogsértés során.

Hogy kell egy ilyet elképzelni? Hogyan trenírozzátok őket?

Ez két konkrét tevékenységet jelent. Egyrészt a szülőknek szülői értekezleteket kínálunk. Értesítettük az iskolákat és kb. 100 civilszervezetet, hogy a TASZ ingyenes szülői értekezleteket tart az ország bármelyik pontján, és házhoz is megyünk. Ezeken a szülői értekezleteken tartunk egy rövid bevezető előadást az esetleges problémákról, olyan általános kérdésekkel, mint például helyezzem-e gondnokság alá a gyermekemet, mi lesz vele, ha én már nem leszek, hol fog majd lakni, mi lesz, ha családot akar majd alapítani, miközben én nem akarom.

A hagyományos intézményrendszer erre mindig kínál valamilyen választ. Például a szülőknek megmondják, hogy jóval a gyermek tizennyolcadik születésnapja előtt kezdjék meg a gondnokság alá helyezési eljárást. Mi viszont egy ilyen szülői értekezleten el tudjuk mondani, hogy mik egy ilyen döntés hátulütői, mit érdemes megfontolni, és hogy milyen alternatív megoldások vannak.

Mondo

A Mondo kártyajáték – A kártyák megmutatják, hogy mit tehet egy fogyatékos gyermek vagy felnőtt, ha bajba kerül – Forrás: TASZ

A másik program a Csillagház Általános Iskolával együttműködve történik. Kifejlesztettünk
egy kártyajátékot, mely a „Mondo” nevet kapta és ez tíz konkrét esetet mutat be, amelyekben egy fogyatékos gyermek vagy felnőtt bajba kerülhet. Ezek a kártyák pedig megmutatják, hogy mit tehetnek, hogy kilábaljanak a bajból.

Például a gondnokság alá helyezéssel kapcsolatban megjeleníti, hogy miként lehet azt elkerülni. Mindegyik témakörhöz van tíz-tizenkét kártya, így teljesen feldolgozva az eseteket. A kártyajátékot most teszteljük. Jövőre lesz végleges a paklink. Reméljük, hogy utána az iskolákban is tudják használni, és később lesz egy tantervi program elem is.

Milyen a felkeresett iskolák, illetve a szülők hozzáállása?

Az iskolák nyitottak, a szülők is örülnek a lehetőségnek, hiszen jelenleg őket az oktatási és a szociális rendszer szereplői tájékoztatják arról, hogy nekik mit kell tenniük és mire van szükségük.

Ez a tájékoztatás elsősorban a rendszer érdekeit szolgálja, s a gondnokság alá helyezés kérdésével kapcsolatban azt mondják, hogy ha nem helyezik gondnokság alá gyermeküket, akkor nem tudják intézni az ügyeiket, nem kapnak támogatást… A szülőnek azt azonban nem mondják meg, hogy ha a gyerekét gondnokság alá helyezi, akkor a gyámhivatal „beköltözik” az életébe, s onnantól kezdve ezt nagyon nehéz visszacsinálni.

A családalapítással kapcsolatban is csak azt közlik velük, hogy nem jó az, ha egy fogyatékos embernek gyermeke születik, mert az úgyis fogyatékos lesz, s úgyse tudja ellátni, úgyse lesz jó szülő, de arról nem érnek el információt, hogyan lehet támogatni egy fogyatékos embert abban, hogy maga hozzon erről döntést, és ha családot akar alapítani, akkor hogyan válhat jó szülővé.

Verdes Tamás

Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

Milyen jó példákra gondolsz?

Magyarországon például a Lámpás 92 Alapítvány családot alapító fogyatékos embereknek is nyújt lakhatási támogatást: egy panelház egyik szintjének lakásában lakhat egy fogyatékos szülőpár, kapnak segítséget, hogy dolgozhassanak, fenntarthassák a családjukat és jó szülők legyenek. S mindezt abból az állami normatívából, ami annyi, amennyi. Ez egy hihetetlenül értékes szolgáltatás. Nem egy „csilivili” intézetet működtetnek, hanem egy olyan lakásba viszik be a szolgáltatásaikat, amelyben a magyar társadalom nagy része is él.

Nemrég Izlandon voltál kutatóúton, ott milyen jó példát láttál?

Izlandon azt láttam, hogy a jogrendszer elég idejét múlt, a szabályozásuk nagyon hasonló a miénkhez, mely mindenféle korlátozást megalapozna például a gondnoksággal kapcsolatban, de ezeket lényegében nem használják. Izland voltaképpen egy városállam, ahol erősek a bizalmi kapcsolatok, a szabályok és törvények le vannak írva, de ezeknél sokkal erősebb szabályozó az, hogy kis létszámú közösségek élnek együtt, amelyekben a bizalmi kapcsolatoknak nagy jelentősége van.

Magyarországon hogyan használják a bíróságok a meglévő szabályokat?

Sajnos itthon a bíróságok kézzel-lábbal ragaszkodnak a gondnokság alá helyezéshez. Nem látom az egész országot, de a saját ügyvitelünk alapján azt tapasztaltam, hogy olyan, mintha nem lenne alperesi jogképviselet, vagy a bíróság nem érezné kötelességének, hogy a nemzetközi jogi vonatkozásokat legalább mérlegelje. Volt, hogy a bíró azt mondta: Ő Magyarországon hoz ítéletet, a nemzetközi jog nem érdekli.

Ennél még sokkal súlyosabb probléma, hogy az elmeorvosi igazságügyi véleményeket – melyek sokszor egyenesen minősíthetetlenül gyengék –, a bíróság nem hajlandó kritikusan olvasni. Csak hogy a legsúlyosabb példákat említsem: volt olyan szakvélemény, amelyben a paranoid skizofrénia egyetlen tünetét sem azonosította a szakértő, mégis leírta a diagnózist; máskor az Ügyfelünk egyetlen tünete az volt, hogy disszimulál, vagyis nem volt tünete, és ez elég volt a skizofrénia diagnózisához; máskor a teljesen ép értelmű mozgáskorlátozott Ügyfelünkről írták le, hogy értelmi fogyatékos. És a bíróságok sokszor csont nélkül elfogadják ezeket a szakvéleményeket.

Verdes Tamás

Fotó: Mohai Balázs / Jogi Fórum

Mennyire ismert a támogatott döntéshozatal lehetősége?

A támogatott döntéshozatalt a legtöbb szereplő nem ismeri, nagyon keveset tudnak róla. A bírók és az ügygondnokok is félnek alkalmazni, még a teljesen ép értelmű, minden ügyét intéző ügyfélnek sem ítélik meg. Bizonyára nagyon félnek a felelősség megadásától, hogy egy ember dönthessen a saját életéről. Nem azért helyezik gondnokság alá az adott személyt, mert enyhe értelmi fogyatékos vagy paranoid skizofrén, hanem attól félnek, hogy adott esetben, ha van egy ingatlana, akkor majd rendelkezik vele, és rosszul dönt. Ebben az esetben egy tulajdon el tud lehetetleníteni egy önálló életet, hiszen ilyenkor a bíró inkább nem adja meg a támogatott döntéshozatal lehetőségét.

Szívesen mondanám, hogy vannak rossz példák és vannak jó példák, de az elmúlt két évben, amióta Ügyfeleket képviselünk, én nem láttam olyan ügyet, ahol sikerült volna rávenni a bíróságot a nemzetközi jog olvasására vagy arra, hogy az igazságügyi szakvéleményeket ne szentírásként olvassák.

Akiket képviseltek, ők hogyan találnak rátok?

Több mint húsz év nagy idő, de ami érdekes, hogy egyre többen találnak meg minket intézetekből. Bíztatok is mindenkit, aki vissza akarja kapni a cselekvőképességét, hogy keressenek minket bátran!

Forrás: dr. Mikola Orsolya JogiFórum http://www.jogiforum.hu/interju/142

A BKK plakátokkal kampányol a fogyatékossággal élő emberekért

Ezt a fotóalbumot a BKK az Autisták Országos Szövetségével és az Értelmi Fogyatékos Emberek Érdekvédelmi Szövetségével együtt készítette.

A Mobilitási Hét alkalmából a Budapesti Közlekedési Központ a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsával (FESZT) közösen hívja fel a figyelmet a fogyatékossággal élő emberek közlekedésére.

A közösségi közlekedésben sokan sokfélék vagyunk, különböző igényekkel. A fogyatékossággal élő emberek igényei egy kicsivel speciálisabbak lehetnek. A felmerülő igényekre adható megoldások mindenki közlekedését kényelmesebbé tehetik.

A BKK és a FESZT megállapodott abban, hogy az új járművek beszerzésekor, a közterületek felújításakor, új mobilapplikációk fejlesztésekor a BKK figyelembe veszi az egyetemes tervezés elveit. Ebben a videóban pedig azokat a fejlesztéseket mutatják be, amikkel a vak és gyengénlátó utasok közlekedését segítik:

Forrás: http://index.hu/mindekozben/poszt/2015/09/23/kozosen_egymasert_bkk_fogyatekkal_elok/

Együttműködési megállapodást kötött a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT) és a Budapesti Közlekedési Központ

Együttműködési megállapodást kötött a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT) és a Budapesti Közlekedési Központ a két szervezet közötti jövőbeni együttműködésről. A megállapodást Földesi Erzsébet, a FESZT elnöke és Dr. Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója írta alá, amelynek értelmében az eddigi együttműködést szorosabbra fűzve, a BKK a fogyatékossággal élő emberek képviselőivel folyamatosan egyeztetéseket tart annak érdekében, hogy a későbbi közlekedési fejlesztések és járműbeszerzések a fogyatékos emberek igényeinek figyelembevételével történjenek.

BKK - Budapesti Közlekedési Központ's photo.Az ünnepélyes aláíráson beszédet mondott Dr. Szeneczey Balázs, főpolgármester-helyettes. Az ünnepélyes aláírást követően a Deák Ferenc téren megnyitották azt az – új Solaris-Škoda típusú szóló trolibuszon rendezett – autista és értelmi fogyatékos emberek portréiból készült plakátkiállítást, amelyik vasárnapig várja az érdeklődőket.

Boldi kalandjai

Egyik este találkoztam egy kedves ismerősömmel a Kálvin-téren. Azaz csak találkoztam volna… Az Astorián leszállva a buszról azt tapasztaltam, hogy szokatlanul nagy a tolongás és sokan hangosan skandálják:


– Budai – Kampusz!

– Nem adjuk a Kampuszt!

Gyanútlanul belekerültem egy hallgatói tüntetés közepébe. Nem volt könnyű feladat a zűrzavarban navigálni, néha már alig tudtam, hol vagyok, de végül eljutottam a villamoshoz.

Ráadásul a körülöttem állók folyton fülembe kiabálták jelszavaikat. Ekkor hívott az ismerősöm, aki akkor már a Kálvin téren várt, hogy hol vagyok.

Nagyon megrémült a hírre, hogy egy tüntetésbe keveredtem, és
persze alig értette amit mondtam. Miután a villamos nem sietett a megérkezéssel, egy 9-es buszra szálltam fel a Kálvin-tér felé és ezt 
igyekeztem a telefonba kiabálva jelezni az ismerősömnek is.

Azonban a
9-es busz Kálvin téri megállóját áthelyezték, ott hiába
vártam rá. Ráadásul a telefonomról egy technikai probléma miatt nem tudtam hívást indítani, csak fogadni…

Ez tette igazán  groteszké a helyzetet. Miután a buszmegállóban hiába vártam, a 49-es villamos megállójába navigáltam, hátha ott több szerencsém lesz.

Azonban ott sem történt semmi. Hívásra nem volt esélyem, az ismerősöm pedig mint később kiderült egy másik közeli buszmegállóban várt rám alig 10 méterre lehetett onnan, ahol én lehettem…😀

Nagyon aggódott és azt gondolta, még mindig valahol a tüntetők között próbálok utat találni. Igazából nem tudjuk, hogyan
kerültük el egymást. Miután kb. 20 perc után eluntam az eseménytelen várakozást és amikor legalább öten kérdezték már meg, mire várok a villamosmegálló padján,  elindultam egy villamossal a Móriczra, ahol tudtam, hogy megtalálok egy közös ismerőst, akinek segítségével kapcsolatba léphetek azzal, akire vártam. Más esélyem nem volt, ha csak az nem, hogy várok, ameddig nem hívnak…😀

Alighogy leszálltam a Móriczon, az ismerősöm már hívott, még mindig a Kálvin téri buszmegállóból. Ezután hamar tisztáztuk a helyzetet, utánam jött villamossal a Móriczra és végül ha kicsit máshol is, mint terveztük, de találkoztunk.

Egy forró teán kívül más célunk nemigen volt már ekkor.
Nehéz az élet jól működő mobil nélkül🙂

Boldi kalandjai / Boldi’s adventures

Egy este 21.00 óra körül tartottam volna haza, de a barátom akivel véletlenül rossz buszra tett fel a Kálvin-Téren. Rövid idő után és a harmadik megállónál leszálltam. Átkeltem az elhagyott
kis utcán és hamarosan meg is találtam a szemben lévő megállót. Az érkező buszra könnyelműen felszálltam gondolván, hogy azzal vissza juthatok a Kálvin térre. Azonban alig hogy elindult a jármű, rájöttem, hogy nem busz, hanem troli…

Megkérdeztem a sofört, mit tehetek és a Ráday utca nevű megállónál leszálltam, mivel az esett legközelebb a
Kálvin térhez.

Ismét egy néptelen, sötét esti utcán kezdtem
bizonytalanul haladni abba az irányba, ahol a Kálvin-teret sejtettem. Nem tudom, hogy megtaláltam volna-e… Minden esetre néhány lépés után egy ember érkezett, aki felajánlotta a segítségét, hogy elvezet a Kálvin-térig. Az órám tanúsága szerint majdnem 15 percig (!) haladtunk szótlanul, igen gyors tempóban. Aztán egyszer csak a Kálvin téren voltunk. A “köszönöm, minden jót” formulákat követően
elváltunk. Rosszabbul is végződhetett volna🙂

In an evening, I went home around 21.00, and my friend showed my a bus at the Kálvin tér. I realized this mistake quickly, and got off after three stops. I crossed the silent and dark road, and found the bus station in the other direction. When a bus arrived, I got on immediately to go back to Kálvin tér. However, shortly after the bus left the station, I recognized, that this was a trolley instead of a bus… I asked the driver, what could I do, and got off in the station, which he mentioned as the closest one to Kálvin tér. This was a dark street again with a very little number of people. Nevertheless I started to go slowly on the direction, where I supposed the
Kálvin tér. I’m not sure, that I could find it alone. After some
steps, a man offered me his help to find the Kálvin tér. We walked quite fast without any word during 15 minutes according to my watch. And suddenly we were in the Kálvin tér. After the forms of “thank you” and “good bye” he left. The end could be easily much more worse🙂