Egy repülés története / The story of a flight

Written by Boldizsár Szentgáli-Tóth

Úgy alakult, hogy életemben először egyedül kellett repülnöm: Münchenből jöttem haza Budapestre.
A biztonsági ellenőrzéstől maradtam magamra. A repülőteresek átsegítettek a szekuriti cseken, eddig minden simán ment. Utána jött értem egy elektromos kisautó, amivel bevittek a repülőtér belsejébe, liftezés és rövid buszozás után bementünk a váró részbe. Egy nő segített, kérdezte, hogy akarok-e valamit, vettem egy teát. Utána kedvesen bekísért egy szobába, mondta, hogy ott várjam meg, míg jönnek értem később. Teljesen jólfelszerelt szoba volt, nyugággyal, betudtam dugni a laptopot, szóval még dolgozni is lehetett, halkan szólt a zene a rádióból. Szóval úgy egészében nem éreztem rosszul magam. Mondjuk nem volt a szobának ablaka, ami kicsit dübörgő jelleget adott neki 😀 Kicsit el is aludtam a nyugágyban és ez jó is volt, egészen addig, amíg fel nem ébredtem 10.45 körül és láttam, hogy még mindig nincs semmi (11.35-re volt kiírva a gépem). Közben bejött két idős néni is, gondolom őket is ide irányították, mint mozgásukban korlátozottakat. Várok-várok, semmi. 11 órakor már úgy döntöttem, muszály fellépni, úgyhogy átmentem a szomszéd szobába, ott volt egy repülőtéri alkalmazott hölgy. Mondtam, hogy 11.35-re van kiírva a gépem és elvileg jönnek értem, de még nem történt semmi. Felhívott valakit és mondták, hogy jönnek. Telik az idő, 11.10, 11.15, 11.20… Végül 11.25kor megérkezett egy fickó, megint elektromos kisautóval, hogy mehetünk. Elmentünk az autóval a legbelső kapuig a repülőgépnél, megállunk a kapunál, a fickó beszélt pár szót valakivel. Barátságosan megveregette a vállamat: “A következő géppel fog tudni elmenni. Ezt már bezárták. A következő gép 14.15-kor megy.” Egy pillanatig gondolkodtam, aztán láttam, hogy itt vesztenivaló nem sok van, valamit elérni pedig már csak aztalborítással lehet, ha egyáltalán. Szóval kicsit nekik estem verbálisan, mondtam, hogy ezt nem tudom elfogadni, a 11.35-ös gépre foglaltam jegyet, ahhoz kértem asszisztenciát, és az ő hibájukból nem értem el a gépet. Nem biztos, hogy személyesen ők hibáztak, de valaki hibázott és ezért vállalni kell a felelősséget. Úgy látszik jól sikerült a dolog, mert láthatóan visszakoztak és telefonálgatni kezdtek. Ekkor már kb. féltizenkettő volt. Beszéltek németül valakivel telefonon, ennek csak egy részét értettem, de kb. arról volt szó, hogy itt egy vak srác, nagyon pattog, hogy lekési a gépét, mit csináljanak vele. Végül kb. 2 perc telefonálgatás után szóltak, hogy ki van nyitva a gép, mehetek… Bementünk és 11.40kor felszálltam a 11.35-ös gépre. Hát így valószínűleg többször nem fogok bevonulni gépre 😀 Az utasok kb. minden sorból üdvözöltek, miattam állt már csak ekkor a gép. Miután leültem 1-2 perc múlva már gurultunk is, de közben elfoglalták mások a felszállópályát, szóval csak délben tudtunk felszállni. 1 óra alatt megtettük az 1 óra 10 perces utat és 1-re Ferihegyre érkeztünk. A sztyuardeszek segítettek Leszállni a gépről, ahol egy magyar reptéri ember várt, kerekes székkel. Nyilván ő tehetett a legkevésbé róla, hogy kerekes székkel vezényelték ki a géphez, de azért mondtam neki, hogy ha nem ragaszkodik hozzá, mennék a saját lábamon. Dehát ha már ott volt a szék, nyilván így tudtunk a legjobban haladni, szóval végül beültem a székbe. Mondtam is a pasasnak, hogy sosem ültem kerekes székben, most legalább ez is megvolt 😀 Röhögtem az egész úton, a fickó meg láthatóan zavarban volt, de a végére már ő is röhögött. A kijáratnál pedig már várt rám a családom, leesett az álluk, hogy kerekes székben látnak viszont. 😀 Volt azért egy-két meredek pont: ha nem ébredek fel, vagy nincs bennem annyi, hogy utána menjek a dolognak, talán még most is ott rohadnék a müncheni repülőtéren. Ha meg nem állok bele, most még legalábbis a gépen ülnék… De összességében jó tapasztalat volt, simán repülnék és repülök újra egyedül, ha arra van szükség. Most is láttam egy régi törvényt: másokra lehet és kell is számítani, de másokra hagyatkozni: ezt nem szabad.

The story of a flight

This was the first time, that I had a flight alone, I came home from Munich to Budapest. I was alone from the security check. The colleagues of the airport assisted me during the security check, and after finishing that, an electric car was sent for me. After having got off from the car, we used elevators, and there was a short bus trip, so We went to the waiting area of the airport. A woman, who assisted me, asked, whether I would like to buy something, so I drunk a tea. She took me kindly in a room, and said, that I have to wait there until her colleagues pick me up and help me to enter into the board. The room was well-equipped, there was a bed, silent music came from the radio, I could plug my laptop, so it was also possible to work there. So I had no reason to comply, although the fact, that the room did not have any window, which was a little bit strange. I fell into sleep in the bed, which was good until 10.45 AM, when I wake up, and realized, that nothing had happened. My plain was supposed to leave at 11.35. Two old women arrived at the room, probably they were also sent there as passengers with reduced mobility. I waited until 11.00, but nothing happened. I decided to seek someone, so I went to the neighbour room, where was a lady from the airport staff. I explained her, that my flight leave at 11.35, and I wait for the assistance, which has not arrived. She phoned someone, and said, that the assistance will arrive soon. The time passed, 11.10, 11.15, 11.20… Finally, around 11.25 a guy arrived with an electric car, and we went to the boarding gate. He stopped the car there, and had a short conversation with an other guy. He knocked friendly my shoulders: “Sorry, you can go only with the next flight. This flight has been already closed.” I thought it over quickly, and realized, that I had nothing to lose, and I can achieve something only with decisive words. So I said, that I cannot accept this, I booked my ticket for the 11.35 flight, and personal assistance was also ordered. I missed this flight because someone made a misstake, not sure, that personally them, but someone made a misstake. And for this misstake, someone shall take the responsibility. It seems, that these sentences were succesful, they were embarrassed, and they started to phone with other guys from the airport. These conversations were German, I didn’t understand everything, but they said, that here is a blind guy, he is very nervous, because he misses his flight. After 2-3 minutes of phonecalls, I was informed, that the flight is opened… I can get on… I entered into the board at around 11.40, while the flight was expected to leave at 11.35. My arrival to the board was really funny, the passengers welcomed me, since the flight was stopped especially due to my late arrival at that moment… When I took my seat, the flight left immediately, and we flow to Budapest. We arrived to Ferihegy at around 13.00, where the staff of the airport helped me to get off. A Hungarian guy waited me with a wheelchair. Obviously, he was just sent there with his wheelchair, but I said, that I do not insist on sitting in the chair, I would prefer to go on my own foots. He understood this, but the chair was there, and it was simpler to sitting there for him, so I took my seat, and he pushed me. I was laughing during the whole way, while the guy was seemingly embarrassed, but finally, he was laughing also. I haven’t seat in wheelchair, so finally, this was happened… In the entrance, my family waited me, they were very surprised, when they saw my in wheelchair. 😀 there was some hard moments: if I would have not wake up on due time, or I would have not asked from the lady in the airport, what is the matter, I may be still in the Munich Airport. If I would have accepted the closed gate, I may be still in the flight. All in all, this was a good experience, and I would and I will flight alone, when it will be necessary. However, I saw again an old rule: we may and we shall rely on others, but we shall not recline upon others.